Bükkszék a Mátra és a Bükk lábánál, Egertől 20 kilométerre a Tarna völgyében fekvő üdülőfalu.

Bükkszék címereMár 1275-ben említette egy oklevél Sceck névalakban. 1466-tól 1697-ig a Bessenyey családé volt a falu egy része, több köznemesi családdal együtt.

1937-től kőolajkutatások kezdődnek az ún. „Bükkszéki boltozaton”. A kitermelt olaj mennyisége nem volt jelentős, de ekkor fedezték fel a 39-40 fokos gyógyvizet. A SALVUS gyógyvízre 1939-ben kisebb fürdő létesült.
A XVIII. században használt község pecsétje a kovácsmester szerszámai, a patkoló szerszámokat és a kovács által előállított különféle fajtájú szegeket ábrázolja.

A lakosság nagy része őstermelő volt. A fő termény a búza; az állattenyésztés fejlesztése érdekében Községi Állattenyésztő Szövetkezet jött létre. 1923-tól Hangya Szövetkezet működött a faluban.

Az 1938-ban feltárt, emésztőrendszeri, légúti és mozgásszervi panaszokra is kiváló Salvus gyógyvíz meghozta a községnek az országos ismertséget. Az 540 méteres mélységből kitermelt, mintegy 40 °C hőmérsékletű alkáli-hidrogén-karbonátos gyógyvizet helyben palackozzák. A palackozott gyógyvizet országszerte forgalmazzák. A falu strandján egész évben lehet fürödni ebben a – világviszonylatban is egyedülálló – vízben. A település minden időszakban vonzza a turistákat a gyönyörű környezete és bővített, felújított gyógyvizes fürdője miatt.

Teljes népessége kb. 700 fő.

 

Salvus-víz

Bükkszék változatos természeti környezetben elhelyezkedő falu. Innen ered 540 m mélyről a hazánkban egyik legnépszerűbb, 40 °C hőmérsékletű SALVUS gyógyvíz. Ez a gyógyvíz tette országosan ismertté a községet. A SALVUS gyógyvíz a nagy oldott ásványi sótartalmú, alkáli-hidrogén-karbonátos-kloridos, brómos-jodidos gyógyvizek csoportjába tartozik.

Összetételét tekintve a világon egyedülálló, igen magas összes oldott anyag tartalmú (22.989 mg/l) gyógyvíz. Az anionok közül kiemelkedő mennyiségű a hidrogén-karbonát, amely a többi összetevővel komplex hatást kifejtve a vizet az egyik legkülönösebb tulajdonságú gyógyvízzé teszi. A SALVUS gyógyvízben oldott halogénelemek az egészséges emberek számára is jó hatásúak.

 

Bükkszéki Gyógy- és Strandfürdő

Bükkszék Termálstrand Kft.

3335 Bükkszék, Fürdő út 10.

Információ: 30/500-34-37

e-mail: info@bukkszekfurdo.hu

Bükkszéki Gyógy- és Strandfürdő címe – google earth link

 

Római katolikus plébániatemplom (Szentlélek tiszteletére szentelve)

A falu fölött emelkedő földnyelven álló, torony nélküli, egyhajós Árpád-kori templom, gótikus, barokk és újkori átépítéssel. A szentély és a hajó keleti részének falai középkoriak, a hajó nyugati vége és a sekrestye barokk.

Körülötte temető. Főoltára 1760 körüli.

Főoltárkép – 1760 körüli festmény

Szent István és Szent László szobra – Színezett, aranyozott faszobrok, 1750 körüliek

Fa harangláb – A korábbi harangláb helyén a 70-es évek elején állították.

Cím: Bükkszék, Templom út

Megtekinthető szertartások alkalmával, valamint bejelenkezéssel. Tel.: +36/361-184

Bükkszéki Szentlélek Templom címe – google earth link

 

Práff-kúria

1820 körül épült klasszicista stílusban Egyszintes, alápincézett, L alakú alaprajzú épület. Homlokzata középrizalitos, két dór oszloppal, timpanonnal, udvari homlokzatán 9 dór oszlopos L alakú folyosó. A felújított épületben működik a Faluház (Nagyterem, Ifjúsági Klub, Könyvtár)

Cím: Bükkszék, Egri út 7.

Práff kúria címe – google earth link

 

„Olajosok útja” –  Olajtörténeti túraútvonal – Fúrástörténeti ismertető táblák

Bükkszék alatt jelentős kiaknázatlan kőolajmező található. 2007 augusztusában a kutatások 70. évfordulója alkalmából nyílt meg az olajfúrás történetéről szóló állandó kiállítás a strandon, valamint a községben. „Olajosok útja” elnevezéssel 5 emléktáblát állítottak az olajkutatások emlékére a fúrások helyszínein, mely az 1937-ben folytatott olajkutató furások körülményeit, részleteit ismerteti. A SALVUS víz ezen kutatások részeként tört a felszínre.

Cím: Piactértől a strand bejáratáig, és a strand területén 5 db képekkel illusztrált ismertető tábla

 

Bükkszék elérhetőségei

Bükkszék a wikipedián