Bodony egy gyönyörű, elszigetelt palóc zsákfalu

Bodony címereÁrpád-kori település, mely egykor az Aba nemzetség birtoka volt. Nevét először az egri káptalan 1275. évi határjáró levele említi meg.

Bodony földesura 1603-tól a Rákóczi család volt. 1708-ban Rákóczi Erzsébet elhunyt, és így a debrői uradalmat Bodonnal együtt II. Rákóczi Ferenc és testvére, Júlia örökölte. A fejedelem birtokait 1711 után a császár elkobozta, majd Althan Mihálynak adományozta. 1741-től Grassalkovich Antal lett a terület tulajdonosa, de 1776-1824 között az uradalmat az Orczy család bérbe vette Grassalkovichéktól. 1854-től gróf Károlyi György lett a földesúr.

A hagyomány szerint a falu egykor „Kisbodon-berkibe” feküdt, majd az ott lakó nyolc ház népe beköltözött a falu mai helyére. Bodony 15. századi temploma igazolja, hogy a falu a középkor óta jelenlegi helyén található. Lakói mezőgazdasággal foglalkoztak. Feltételezhető, hogy a letelepedés kezdetekor a régi „Őszög” (ma Dózsa György út) a telkes jobbágyok lakóhelye volt. Másik részük az Úr hegyinek nevezett templomdombon, a Nagy soron élt. „Hóstya” (ma Petőfi út) a zsellérek falurésze lehetett, ami a szegénység növekedésével két részre, Kis- és Nagyhóstyára oszlott. A régi falurészek közül legújabb a Béres sor (ma Árpád út). Az összeírásokban a Béres családnév először 1696-ban jelent meg.

A lakosság létszámának csökkenésére hatással volt a török pusztítása, és az 1904-es tűzvész. A tűzvészt követő elszegényedés következtében tömegesen vándoroltak ki a lakosok a jobb élet reményében Amerikába és Kanadába. Később a háború és a rendszerváltás közötti időszak jólétet hozott a településnek. A faluban található TSZ az egyik legjelentősebb volt a környéken, gépparkkal és állatállománnyal. Kiemelkedő jelentőségű volt a libatenyésztés.

A település csendjével, jó levegőjével, családias szállásaival, barátságos lakosaival önmagában is hívogató.

Jelenleg kb. 700 fő él Bodonyban.

 

Bodony látnivalói

Bodonyi horgásztó – Kiskata-réti víztározó

A Kiskata-réti horgásztó Bodony környékének egyik legjobban kiépített tavaként működik. Az itt horgászókat parkosított, szépen rendbe tett környezetben várja. A tó a falu nyugati határában található, megközelíteni a Petőfi utcán végighaladva lehet.

Cím: Külterület, a falu központjától kb. 2 km-re található, festői környezetben.

Bodonyi horgásztó címe – google earth link

 

Lágyasi legelő

A legelő többhektáros, erdőkkel, hegyekkel övezett egybefüggő ősgyep. Számos vadvirág és különleges fűfélék gazdagítják. Megközelítése: a faluból a horgásztó irányába (Petőfi út) kell haladnunk, a tó után kb. 200 m-re az erdei földútról balra kell letérnünk.

Cím: Külterület, a településtől nyugatra.

Lágyasi legelő (Bodony) címe – google earth link

 

Panoráma út a Kopaszon

Gyönyörű kilátással várja vendégeit és a pihenni vágyókat. Bodony kiemelkedő pontján, a Kopasz nevű dombon található egy kialakított tisztás, ahonnan páratlan kilátás nyílik a Mátrára és a falura. A kilátóhoz vezető út gondozott, és már a falu központjában tábla jelzi az útvonalat, elérése kényelmes sétával 10-15 percet vesz igénybe. Autóval 450 m-re közelíthető meg, parkolóhely a fenyőerdőhöz közel van.

Cím: Külterület, Távolsága a központtól 1 km.

 

Szent Mihály Római Katolikus Templom

Az 1. században épült a Szent Mihály római katolikus templom. Gótikus stílusú. 1606-ban egyházi zsinatnak adott helyt. 1720 körül Szent Mihály tiszteletére szentelt templomként tartják. Grassalkovich Antal 1776-ban a teljes templomot barokk stílusban átépítette és kőtoronnyal bővítette. 1975-1985 között újabb teljes rekonstrukción esett át Fias István atya vezetésével. Belsejében XVIII-XIX századi berendezések, festmények is találhatóak.

  • Fából faragott hordozható Körmeneti Mária szobor  – XVIII századi faragás
  • Gótikus faragott ülőfülke – XVIII századi faragás
  • Lajos stílusú püspöki trónszék – Fából faragott, XVIII század végi

Cím: Bodony , Kossuth u. 6.

Bodonyi Szent Mihály Templom címe – google earth link

A templom megtekintéséhez előzetes bejelentkezés szükséges.

Információ:

Tel.:  (+36)36/374-958

 

Plébánia

1777-ben építették. A mai klasszicista stílusú egyszerű plébánia háza a XIX. sz. első feléből származik.

Cím: Bodony , Kossuth u. 6.

Bodonyi Plébánia címe – google earth link

 

Harangláb

A harangláb a temetőkertben a XVII. században épült, ma is működik.

Bodonyi Kincsesház és Népi Motívumgyűjtemény:

Az épület a régi idők emlékét őrzi.

A Népi Motívumgyűjtemény épülete régen nyári konyhaként szolgált. Fáradságos munkával és múltunkra gondosan vigyázó szakemberek segítségével az épület újra életre kelt. A múzeumban a Kárpát-medence számos területéről összegyűjtött népművészeti motívumok láthatók. Többek között hímzés, kerámia- és faragásminták.

Cím: Bodony, Dózsa u. 4.

Bodonyi Kincsesház és Népi Motívumgyűjtemény címe – google earth link

 

Múlt és Jelen Múzeum

A múzeum a közelmúlt tárgyi emlékeinek és használati tárgyainak kiállítása, amelynek megnyitására 2004-ben került sor.

A bemutatott darabokat Fejes László évtizedek óta gyűjti családja és ismeretségi köréből. Gyűjteményük többségéhez a házigazdának számos személyes emléke fűződik, minden darab szervesen kapcsolódik Bodony és környékének történelméhez, felelevenítve az elmúlt száz esztendő lakberendezési, életviteli és kulturális szokásait, hagyományait.

Fejes László (lakás): Bodony, Árpád út 53.,

Telefon: (+36) 36/374-150

Múzeum: Bodony, Virág út 1.

Múlt és Jelen Múzeum címe – google earth link

 

Népművészeti ház – Szövőház

A több mint fél évszázada alakult szövetkezet több heves megyei település alkotóházát tömöríti magába. Bodony, mint jellemzően mezőgazdasági település, évszázados hagyományokkal rendelkezik a szövés-fonás művészetében. A faluban működő szövőházban a palóc tájvidék textíliáit természetes alapanyagokból készítik el az itt dolgozók. Jellemzően fehér szálhúzásos hímzéssel, keresztszemes hímzésekkel ellátott, a lakások díszítésére kiválóan alkalmas darabokat készítenek (szőnyegek, függönyök, asztalterítők, párnahuzatok stb.).

Az alkotóházban hagyományos szövőszékeken folyik a munka, a házban a régi szőttesek, hímzések megtekintése mellett az újonnan elkészült darabok megvásárlására is lehetőség nyílik.

Bodony, Kossuth Lajos u.29.

Telefon: (+36) 36/ 444-057

Les Gábor fazekas – népi iparművész műhelye

Erdélyi születésű mester, az ottani fazekasság formái és motívumai jellemzőek munkáira.

Cím: 3243 Bodony, Kossuth L. u. 55.

Tel: (36) 374-054, (20) 423-3965

Les Gábor fazekas közösségi oldala

 

 

Bodony elérhetőségei

Bodony a wikipedián